Hernyóból, pillangó

Nemrégiben beszámoltunk róla hogyan sikerült a „sírból visszahoznunk” egy ismerős horgásztárs horgászbotjait, amelyek olyan krónikus problémákkal küzdöttek mint az orsótartó megforgása és a gyári gyantázások pattogzása, repedezése. A műhelyasztal szinte ki sem hűlt még amikor három új „páciens” érkezett hozzánk, három jó nevű, kézzel készített bojlis pálca személyében. Ebben az esetben a tulajdonos szépészeti beavatkozások elvégzését sürgette, és a botokat alaposabban szemügyre véve csapatunk is őszintén egyet értett abban hogy némely elvégzendő változtatás valóban erősen indokolt. Ugyanis hiába a rendkívül karcsú bottest és a nagy méretű gyűrűsor, ilyen bizarr formájúnak is csak komoly jóindulattal nevezhető orsótartóhoz hosszú pályafutásunk alatt sem sokszor volt „szerencsénk”.

A fent említett alkatrész cseréjén kívül a tulaj megrendelte tőlünk a klasszikusnak számító osztott távdobó nyél felparafázását, valamint a botok névre történő feliratozását is ezért elsőként hozzá kellett fognunk a botok „levetkőztetéséhez”. A laikusok többsége hajlamos azt gondolni hogy a bontás gyorsan megy, hiszen rombolni könnyebb mint építeni, azonban ez elég távol áll a valóságtól. A továbbiakban már szükségtelen alkatrészeket is maximális óvatossággal kellett eltávolítanunk, így szakszerű lebontásuk és az abból keletkezett jelentős mennyiségű hulladék eltakarítása már önmagában komoly feladatot jelentett az átépítésnél.

A felújítás következő lépéseként meg kellett találnunk az ideális orsótartót amely elég masszív a legnagyobb távdobó orsók befogadásához, mégis dekoratív, ugyanakkor kényelmes fogást biztosít és méretben is megfelelő az egyébként kivételesen vékony átmérőjű bottestekhez. A megfelelő típusok közül a megrendelő kiválasztotta a számára legszimpatikusabbat, ezen a ponton azonban feladataink tovább halmozódtak. A háromszög formájú alumínium orsótartó szabad felületei ugyanis szinte kínálták magukat gravírozott emblémák és feliratok elhelyezésére, így ezt a lehetőséget kár lett volna kihagyni.

 

Mire a gravírozást végző mester homlokán az utolsó verítékcsepp is legördült mindhárom orsótartón büszkén díszelgett a Magyar címer és a „Justice for Hungary” felirat, így végre nekiláthattunk a tényleges építésnek. Az orsótartók és az AAA osztályú portugál parafa markolatok felszerelése és megmunkálása után már kétségtelenül sokkal vonzóbb képet mutattak a botok.

Ezután a bontás során eltávolított keverőgyűrű és a fölötte elhelyezkedő díszítő kötés restaurálása következett. Itt álljunk is meg egy pillanatra. Bár a botokon szerepel a hand made, vagyis kézi készítésű felirat, az eredetileg használt ragasztók és gyanták, és azok megmunkálásának minősége nem ezt tükrözte. Ezek után nem meglepő hogy ezeket a kötéseket a „gyáriaknál” lényegesen magasabb színvonalon sikerült prezentálnunk.

Ezen állapotukban a botok már majdnem készen voltak, azonban várt még rájuk a névre iratozás és nemzeti lobogónk felhelyezése. Lépésről lépésre minden a helyére került, és mikor az utolsó csillogó gyantázás is megszilárdult a botok újjászülettek.

Számunkra legnagyobb elismerés az általunk elvégzett munkáról az volt, amikor a megrendelő először kihúzta tokjaiból szeretett botjait, és csillogó szemmel csak annyit tudott mondani: IGEN. Ilyenkor érzi az építő, hogy a horgászcikk kereskedelemben és javításban eltöltött hosszú évek rutinja valójában milyen komoly értéket képvisel, és ha ehhez a tudáshoz kiváló anyagok és főként fanatikus szeretet is társul, csodálatos dolgokat lehet alkotni.

Egyre gyakrabban tapasztaljuk hogy az igazán megszállott horgászok már nem elégednek meg a gyártósorokról ezrével legördülő, szériagyártásban készülő tömegtermékekkel. Egyre többen áhítoznak az egyedi, kézi készítésű és ezért jóval időtállóbb horgászbotokra. Ez az igény az esetek egy kisebb részében megvalósul, nagyobb részében azonban csak álom marad mert ezeknek a botoknak az ára általában messze az átlagkeresetek fölött szárnyal. Mi azonban tudjuk, hogy ezek az árak a legtöbb esetben nincsenek összhangban a botok építésekor felhasznált anyagok valós értékével és műszaki tartalmával. Mindezek ellenére egyre több horgásztárs keres fel bennünket azzal a kérdéssel hogy mégis, mennyiért lehetne…? Kereskedőként a növekvő igények kiszolgálása nem „szent kötelességünk”, hanem saját jól felfogott érdekünk. Műhelyünk már évek óta a legjobb minőségű alkatrészeket és segédanyagokat használja, az építésben és átépítésekben szerzett tapasztalatunk pedig nem néhány hónapra vezethető vissza hanem sok-sok évvel ez előtt-re. Cégünk, az ABSF KFT ezért az idei évtől tevékenyebben részt vállal a kézzel készített botok építésében. Célul tűztük ki olyan két részes, valóban Hand Made horgászbotok készítését amelyeknél a minőség nem lehet alku tárgya, megfizethetőbb áraik révén azonban szélesebb körben elérhetőek lesznek a horgászok számára. Ez természetesen nem azt jelenti hogy kézi botokat ezentúl „bagóért” lehet majd rendelni, de biztosak vagyunk benne hogy az általunk épített horgászbotok több sporttárs számára a megvalósítható és elérhető álmot fogják jelenteni.